kenyersutes
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-12-28
 
Sütemény receptek
Sütemény receptek : Gyümölcskenyér szentestére

Gyümölcskenyér szentestére


20 dkg aszalt szilva, 30 dkg aszalt körte, 20 dkg aszalt füge, 1,1 liter víz, 24 dkg mazsola, 12 dkg dió, 12 dkg mogyoró, 12 dkg cukrozott citromhéj. 12 dkg kristálycukor, 1/2 teáskanálnyi őrölt fahéj, csipetnyi őrölt szegfűszeg, ánizs és só, 0,5 dl rum, 1 citrom leve, 35 dkg finomliszt, 6 púpozott evőkanál búzakorpa, 1 dkg élesztő, hámozott, félbevágott mandula, és tetszés szerint kandírozott gyümölcs a díszítéshez, 1 teáskanálnyi víz a mázhoz, zsír a tepsihez. A gyümölcskenyér előkészítését a sütés előtti napon kell kezdeni, mert a gyümölcsöket legalább 12 órán át kell áztatni. A szilvára, körtére és fügére ráöntünk kb. 1 liter vizet és letakarva egész éjjel ázni hagyjuk, majd lecsepegtetjük, és apróra összevágjuk. A cukrozott citromhéjat, a mandulát, az apróra vágott diót és mogyorót a cukorral és a rummal összekeverjük és 2 órán át, állni hagyjuk, ezután a többi megpuhított gyümölccsel, egy citrom levével és a fűszerekkel jól összekeverjük. 15 dkg finomlisztet 3 evőkanál búzakorpával, 1 dl kézmeleg vízzel, 1 dkg élesztővel, csipetnyi sóval összekeverünk, kenyértésztát készítünk és félretesszük keleszteni. A gyümölcsmasszát összekeverjük 20 dkg liszttel, 3 evőkanál búzakorpával. Ezt összedolgozzuk a megkelt tésztával, majd két részre osztjuk, és kerek cipókká formázzuk. Mindkét kezünket hideg vízbe mártva a cipók tetejét laposra simítjuk. Fél mandulákat teszünk rá, és ízlés szerint kandírozott gyümölcsökkel díszítjük. A gyümölcskenyereket kizsírozott tepsibe tesszük, még kb. 30-40 percig pihentetjük, majd előmelegített sütőben kb. 180 fokon 70-80 percig sütjük. Miután megsült, kihűtjük, majd a következő mázzal kenjük be: 3 teáskanálnyi cukrot feloldunk 1 teáskanálnyi vízben, majd felforraljuk. Ha sokáig frissen akarjuk tartani a gyümölcskenyeret, jól záródó fémdobozban tartsuk!

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Pontos idő
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak